Bejegyzések

Újonc őrsi portya

Csapatunk (egyelőre) legfiatalabb őrsének, a 2016 szeptemberében alakult Viza őrsnek, első portyájára április 7 és 8 között került sor Tardoson, ami egy Tatához közeli település a Gerecse lábánál. A portyán nem csak a mi őrsünk tagjai vettek részt, ugyanis a Kék sárkány őrs cserkészei is csatlakoztak hozzánk. Busszal mentünk le Tardosra, ahol is az óvodában szálltunk meg. Egy kis labdázást és kajálást követve egy több órás éjszakai túrára indultunk. A túrán az egyedüli fényforrást a hold és a minket körülvevő állatok világító szempárjai (no meg persze ritkán felvillanó elemlámpák) adták. A túra végén (a szervezésben is segítő) vezetők, egy meleg tea után egy igen érdekes (és így utólag belegondolva eléggé őrült) focizásra invitáltak miket. A játék a következőképpen nézett ki: két csapat, két fából helyszínen összetákolt kapu (alsó kapufával) amik (hogy a sötétben lehessen őket látni) LÁNGOLTAK (persze nem nagyon…). Mondhatom nagyon jól szórakoztunk. Másnap reggelizés után felkerestük...

Évadnyitás

Vasárnap, szeptember 27-én, közösen is megnyitottuk a 2015/16-os cserkészévet. A program sportolással vette kezdetét a Népligetben, métázni és rekeszt mászni volt lehetőségünk. A legbátrabbak 14 sörösrekeszt is egymásra pakoltak! Ezután misén vettünk részt a csapatraktárnak otthont adó Szent Kereszt Plébánián. A programon közreadtuk a Sík Sándor Showder 4. számát, ezt hamarosan online formában is közzétesszük. A lezárt tábor és az új év a következő személyi megújulást hozta (időrendben): 2015 tavaszán őrsvezetői képesítést szerzett Szűcs Anett . A 2015-ös nyári táborban Pál Zsombor Érdemrendet kapott Ullrich Dénes őrsvezető. 2015 nyarán őrsvezetőképző tábort végzett Győrfi Márton és Tárkányi Áron . Áron továbbra is a Denevér őrsöt segíti, Marci pedig megbízást kapott a Piarista Gimnázium idei hetedikes évfolyamából alakuló újonc őrs vezetésére. 2015 nyarán segédtiszti vezetőképző tábort végzett Lontay Dávid és Tirczka Sebestyén , akik az új évtől kezdve a törzsben szolg...

2015 csapattábor - alapvető információk

Július 3-án a Hősök teréről indulunk Sebi (+36306350358) és Dávid (+3630 4150303) vezetésével. Kérjük, hogy ide 8:45-re érkezzetek meg! Az utazást bérelt autóbusszal fogjuk lebonyolítani oda- és hazafelé is. A buszunk rendszáma FLX-352, ezt keressétek (9-re rendeltük). Ha valami miatt komoly késéssel érkeznétek, kérjük jelezzétek a kísérő vezetők felé! Várhatóan július 12-én az este 6 körülre fogunk visszaérni, a buszt 4-re hívtuk Palástra. A tábor állótábor lesz, tehát a kilenc éjszaka nagy részét egy helyen fogjuk tölteni, ahol különböző programokon veszünk részt. Őrsi sátrakban fognunk aludni, a tisztasági-higiénés feltételek (tiszta ivóvíz, napi tisztálkodási lehetőség tiszta vízzel, latrina) biztosítva l esznek, a szokásos előírások szerint. A tábort építkezéssel kezdjük, hogy az erdőben is civilizált körülmények között élhessünk, ha pedig a körülmények biztosítottak, különböző játékokkal, sportolással fogjuk az időt tölteni. Minden nap lesz lehetőség népdaltanulá...

Részletek egy átfagyott őrsi naplóból

A Mangó őrs nagylelkűen közkinccsé tette benyomásait a téli táborról portyáról (2014. december 28-30.), az alábbiakban ezt olvashatjátok: Első nap vonatoztunk egy nagyot, tök jól szórakoztunk. Mindenki osztogatta mindenét, Rebeka a mézeskalácsát, én [Janka] a muffinomat, Tomi meg a szétesett mézeskalácsházát. Leszálltunk a vonatról és felszálltunk a kidíszített, karácsonyi villamosra, ahol még zene is szólt! Amikor megérkeztünk a villamossal a végállomáshoz, Péter felvitt minket kocsival, de csak egy köves útig, ahonnan gyalog mentünk a lányokkal. Nehezek voltak a hátizsákok és sokat is kellett sétálni, de végül az út vége fele Marci, Saci és a Szalamandrák jöttek autóval. Az utasok kiszálltak a kocsiból, mi Rebekával, Julival és Fólival beültünk, és Marci elfuvarozott minket a házhoz. Ott megláttuk Gerit és az aranyos kutyákat. Már majdnem mindenki megérkezett. Megnéztük a lakosztályokat a  „kastélyban”. Mindenkinek tetszett, épp megfelelő volt egy cserkésznek. Voltak nagyon sz...

Jó hírek

Az elmúlt héten két csapattársunk is kitüntette magát: Csákóy Gergő szombaton, február 14-én, segédtiszti képesítést kapott. Arany János szerdán, február 11-én, sikeresen teljesítette a retorika különpróbát. Komoly teljesítményükhöz ezúton is gratulálunk, és kívánunk nekik további jó munkát!

Beszámoló a sportnapról

Február 7-én nem akármilyen napra ébredt kis csapatunk: ezen a napon volt esedékes a várva várt sportnap, a piaristák kockatornatermében. Lassacskán összegyűlt a nép. Dávidék maguk köré szólítottak bennünket és kezdődött a lényeg: rövidke bemelegítést tartottak. Ezután mind kaptunk egy-egy cetlit, melyek öt csapatra osztottak bennünket: a tündérek, a békák, a királylányok, a szőke hercegek és a törpék csapatára. A sors pedig hozzánk vezette elátkozott királynőnket - ismertebb nevén Fólit -, aki vázolta áldatlan helyzetét és ennek megoldására szolgáló tervét, amihez a segítségünket kérte. Így, királynőnk utasításaival, buzdító szavaival és elcsúfított ábrázatának hátborzongató emlékképeivel felszerelkezve indultunk el az átok feloldásának rögös útján. Első feladatunk uralkodónőnk aranyszőke tincseinek visszaszerzése volt, melynek végrehajtásától még a labirintus és a mocsár – az igencsak virgonc aljnövényzetével karöltve – sem tudta eltántorítani harcosainkat. Másodjára Fóli királynő ar...

Sportnap

Február 7-én, szombaton rendezzük évi hagyományos sportnapunkat, amelyre minden cserkészünket várjuk! Alapvető információk: Időtartam: 9-16 óra Hely: Piarista Gimnázium tornaterme Felszerelés: ebéd, megosztható sütemény/rágcsálnivaló, tornafelszerelés (FONTOS: váltócipő, piros és fekete póló a csapatok megkülönböztetéséhez)

3S3

Megjelent a csapathírlevél, a Sík Sándor Showder harmadik száma! Pdf formátumban elérhető a letöltések fülön!

Csapatmikulás

December 6-án ellátogat hozzánk is a Mikulás! A cserkészeknek 13 órakor kezdődik a program, a szülőket 16 órától várjuk szeretettel egy kis képvetítéssel egybekötött beszámolóra, ismerkedésre és közös adventi misére, amit Urbán József SP igazgató úr celebrál. A program a misével ér véget 19 órakor. Cserkészeknek: - Fiúknak Mikulás-, lányoknak krampuszjelmez, a legötletesebbeknek értékes jutalommal. - Süti őrsileg, a legfinomabbnak értékes jutalommal. - 500 Ft

Borúra derű

Évadnyitás a X. cserkészkerület legdinamikusabban fejlődő* csapatánál Ma, október 4-én, tartottuk a 2014/15-ös cserkészév első csapatprogramját. Az esemény ötvözte a hagyományos toborzó kirándulás, a táborértékelés és az október 6-i megemlékezés elemeit. A csapat oszlopos tagjain kívül az újonc Kivi, Karvaly és a másik, még névtelen lány őrs is részt vett. A reggeli találkozót követően Arany János szavaival emlékeztünk az aradi vértanúkra és Batthyány Lajos miniszterelnökre az utóbbiról elnevezett téren. A program eredeti helyszínén, a Margit-szigeten sajnos csak egy turbómétára jutott idő, mert a permetező eső gyorsan eláztatott minket. Így a fennmaradó programokat a Piarista Gimnázium épületében tartottuk meg: ebéd előtt egy kör (a rossz nyelvek szerint paraszt-) activityt játszottunk, utána pedig egy izgalmas akadályversenyen ismerkedhettek meg újoncaink a cserkészprogramok sokszínűségével: Bear Grylls tanmesék, egy Angry Bird, a selfiezés, a logika, a vakon mozgás és a retró...

Évnyitó csapatprogram

Október 4-én közösen is elkezdjük az új cserkészévet! Találkozó: 9 óra (valahol Budapesten, az egész program a városban zajlik) Oszolj: 16 óra Költségek: 1000 Ft Részletek az őrsgyűléseken!

Flashmob

Kép
Csapatunk tizenegy fővel képviselte magát a Sík Sándor emléknap diákelőadásán, ahol Sík Sándor idézetek képi és hangzó megjelenítése volt a feladatunk. Az emléknap - és így a flashmob is - szerepelt a Bonum TV híradójában, később bővebb műsort is készítenek az eseményekről.

Piarista Nagytábori élmények - második rész, Szajkovits Zsuzsi tollából

2014 nyarán három piarista cserkészcsapat, nevezetesen a 192. sz. Erdősi Imre Vácról, a kecskeméti 118. sz. Kalazancius, valamint a 2. sz. Sík Sándor Budapestről közösen tartotta meg szokásos, évi táborát a kecskeméti és váci iskolák alapításának 300. évfordulóján. Ez volt az első Piarista Nagytábor, melyen a három csapat cserkészei az idei év júliusában közösen vettek részt a bözsönyi Kalakocs-völgyben. Az előőrs tagjait az érintetlen természet fogadta. A fiatalokat az általunk élhetőbbé tett környezet várta már. Előtáborban a munka mellett – természetesen – szakítottunk időt a többi törzs, valamint előfutáraik megismerésére is. A tábor létszámának kiteljesedésekor – az ifjú ősmagyarok megérkeztekor – sem szeparálódtak el a törzsek egymástól, noha az első napok még mindenhol az építkezés jegyében telt el. Bár Éganya nem mindig volt kegyes hozzánk, ez sosem szegte kedvünket, így a honfoglalás időtartama alatt számos kalandon és megpróbáltatáson mentünk keresztül. Ilyen volt az egynapo...

Sík Sándor emléknap

Kép
A 17:45-ös diákelőadáshoz a szervezők csapatunk segítségét kérték. Minden csapattagra szükség van, minél többen megyünk, annál látványosabb lesz a ránk bízott flashmob, amiről felvétel is fog készülni. Felszerelés: - cserkészegyenruha - roller (ha van otthon) Valószínűleg szükség lesz a flashmob elpróbálására, ennek várható időpontja szeptember 18. 18:00.

2014/2015 cserkészév programjai

2014. szeptember 20. - Sík Sándor emléknap 2014. október 4. - Évkezdő csapatprogram és október 6-i megemlékezés 2014. október 18-19. - Kommunikációs tréning (csak vezetőknek) 2014. november 29. - Piarista Gimnáziumi nyílt nap 2014. december 6. - Csapatmikulás a program végén szülői teázással 2014. december 28-30. - Téli portya 2015. január 24. - Farkasordító túra (16+) 2015. február 7. - Sportnap 2015. március 14. - Nagyböjti lelkinap 2015. április 24-26. - Tavaszi portya 2015. május 30. - Évzáró kirándulás 2015. június 5-7. - Táborszervező hétvége (csak vezetőknek) 2015. június 30 - július 2. - Előtábor (16+) 2015. július 3-12. - Csapattábor A honlap alján mostantól megtalálható az eseménynaptárunk!

Piarista Nagytábori élmények - Első felvonás

Dobránszky Márk képei az alábbi linken érhetők el: https://plus.google.com/photos/111738249137302548132/albums/6035956393310554081 Beszámoló és további képek hamarosan!

Tas levele

Kép
Magyarok! Férfiak és asszonyok! Hallgassátok Tas vezért! Látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk, isa mélységes pácban vogymuk! Legelőink elfogyának, sátraink széle egymást éri! Földünk nem tud eltartani minket és a keleti hordák is fenyegetik szállásterületünket! Tovább kell hát állnunk napnyugat felé, hogy új földre lelhessünk, ahol békében élhetünk! Csatlakozzatok a törzshöz és foglaljunk együtt hont! Találkozunk a keresztények istene megtestesülésének 895. évében július hó 5. napján reggel háromnegyed nyolckor a Napnyugati karámban. Hozzatok magatokkal kumiszra (amit reggel fogyasztunk) és tokányra (amit délidőben) elemózsiát, este az áldomást már a közös zsákmányból főzzük! Hozzatok magatokkal annyi aranyat, amennyivel még tartoztok a törzsi kasszának (18 arany annak, aki még semmit nem fizetett; 12 annak, aki adott már foglalót; aki a tavaszi kalandozáson részt vett, az 1 arannyal kevesebbet fizethet). Hozzátok  továbbá a vajákosok igazolását megfelelő testi állapoto...

Piarista Nagytábor 2014

Kép
Elérkeztünk a cserkészévet megkoronázó táborhoz, amit idén a 118. sz. Kalazancius és 192. sz. Erdősi Imre cserkészcsapattal közösen szervezünk meg! Időpont: 2014. július 5-14. (Előtábor: július 2-4.) Helyszín: Bernecebaráti Találkozó: 2014. július 5. 7:45, Nyugati PU Oszolj: 2014. július 14. 17:50, Nyugati PU Költségek: 18000 Ft - Az első részletet, 6000 Ft-ot, június 16-ig kérjük átutalni a "Szedenik Bálint 117/73023-00451956" bankszámlára! - Kedvezményt az őrsvezetőn/csapatparancsnokon keresztül lehet igényelni június végéig! - Aki a tavaszi portyán (május 30. - június 1.) részt vett, az 1000 Ft kedvezményt kap! Felszereléslista - MCsSz Táborozási Szabályzat (TÁSZ) 8. sz. melléklet - Egészségügyi nyilatkozat : 18 éven aluliaknak szülővel aláíratva, vész esetén értesítendő telefonszámot mindenki tüntessen fel rajta! - Cserkészegyenruha - cserkészinget az újoncok is szerezzenek be: cserkeszbolt.hu / portya.hu - sprotoláshoz (a csapatok elkülönítéséhez)...

Portya információk

Találkozó: 05.30. 16:00, Árpád-híd buszpályaudvar Költségek: 9000 Ft. Ez két célra megy: 3000 Ft a portya díja, 6000 Ft a nyári tábor első részlete. Hogy minél hamarabb el tudjuk kezdeni a beszerzéseket, ezért van szükség, hogy már most beszedjük.  Aki nem jön portyára, az kérjük juttassa el az őrsvezetőjéhez a következő maximum két hétben, vagy utalja át a csapatbankszámlára, melynek adatai: Szedenik Bálint 117/73023-00451956 (OTP). A közleményben mindenképpen adjátok meg a neveteket! Tábortámogatást továbbra is lehet igényelni (őrsvezetőkön keresztül, akár már most), de azt a második részlethez fogjuk tudni adni. Szállás: sátorban, egyeztessétek az őrsvezetőkkel, hogy ki mekkora sátrat tud vinni! Felszerelés: egyenruha, 2 napra váltóruha (20 fok, felhős idő, esetleg eső várható), polifoam, hálózsák, kis tisztasági csomag, csajka. Csak a legszükségesebbeket hozzátok magatokkal, mert most mozgó portya lesz, tehát egész szombaton a nagy csomaggal fogunk kirándulni. Lehetőleg egy c...

Cserkésznap

Közeledik a cserkésznap, ahol csapatostul remek programokon fogunk tudni részt venni! Kezdés: április 26. 9:00, a program egész napos. Részleteket amint tudunk, közlünk! A programon részvétel feltétele a kitöltött jelentkezési lap (16 év alatt a szülőnek is alá kell írnia), amit INNEN tölthetsz le!